75 éve tört ki a varsói gettófelkelés

1943. április 19-én tört ki a varsói gettófelkelés, a második világháború legjelentősebb zsidó ellenállási akciója, amely súlyos presztízsveszteséget okozott a náciknak.

Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanása után a németek megkezdték a több mint hárommilliós lengyel zsidóság módszeres üldözését. Európa legnagyobb gettóját 1940 októberében – novemberében Varsóban hozták létre, a 3,4 négyzetkilométernyi területre, amelyet három méter magas fallal vettek körül, félmillió embert zsúfoltak össze.

Egy szobában akár húszan is laktak, kevés volt a víz, az áram és a tüzelő, gyakoriak viszont a járványok. A napi 184 kalóriás fejadag kevés esélyt adott a túlélésre, 1941 januárja és 1942 júniusa között 75 ezren haltak éhen vagy haltak meg valamilyen betegségben. Míg a többség éhezett, a gettó csempészekből, feketézőkből álló „arisztokráciája” óriási összegeket keresett.

A németek kívülről őrizték a gettót, a falakon belül a zsidó rendőrség tartotta fenn a „rendet”, de inkább hajtóvadászatokat rendezett a rejtegetett vagyonokat keresve. A németek utasításait az Adam Czerniaków vezette Zsidó Tanács (Judenrat) hajtotta végre, de a testület az élet elviselhetőbbé tételén is munkálkodott, ingyen konyhát, iskolákat működtetett, újságot adott ki.

Czerniaków arra törekedett, hogy a németek közvetlenül ne avatkozzanak bele a gettó életébe, igyekezett némi együttérzést is ébreszteni bennük, kevés sikerrel. Sorstársai között sem volt népszerű, a kibontakozó földalatti ellenállási mozgalom kollaboránsként ítélte el.

A náci vezetés 1942. január 20-án a wannseei konferencián döntött a zsidókérdés „végső megoldásáról” (Endlösung), azaz a zsidóság megsemmisítéséről. A varsói gettó felszámolását 1942. július 22-én kezdték el: a Grossaktion Warschau fedőnevű műveletben naponta hétezer zsidót vagoníroztak be „áttelepítésre”, a két hónap alatt elhurcolt 300 ezer ember közül 254 ezer Treblinka gázkamráiban végezte. Az SS-katonák a gettó utcáin hatezer embert lőttek le, százak – köztük Czerniaków is – öngyilkosságot követtek el, a deportálások leállításakor a gettóban alig 60 ezren maradtak.

Közben a földalatti ellenállási mozgalom fegyveres ellenállássá szerveződött, 1942 decemberében Mordechaj Anielewicz vezetésével megalakult a főként fiatalokból álló Zsidó Harci Szervezet (ZOB). A nácikkal először 1943. január 18-án szálltak szembe, amikor SS-egységek hatoltak be a gettóba, hogy folytassák a deportálásokat.

A németeket meglepetésként érte az ellenszegülés, s néhány napos küzdelem és hatezer ember összegyűjtése után kénytelenek voltak meghátrálni. A siker adta az erőt a felkelés megszervezéséhez, a ZOB szűkös lehetőségeivel élve fegyvereket szerzett be, készleteket halmozott fel, bunkereket épített.

Március-áprilisban a gettó már lényegében irányításuk alatt állt, a felkelést a következő német katonai akcióhoz időzítették. Amikor 1943. április 19-én, pészah előestéjén az éj leple alatt a németek körbekerítették a gettót, hogy befejezzék kiürítését, a ZOB, a lengyel hadsereg volt tisztjeit tömörítő Zsidó Harci Szövetség (ZZW) és az ellenállási mozgalom összesen 1000-1500 fegyverese harcba szállt az SS-katonákkal.

A varsói SS vezetője, Jürgen Stroop vezérőrnagy páncélosokat, lángszórókat, robbantó alakulatokat, naponta kétezer katonát vetett be a gyengén felfegyverzett, de elszántan védekező zsidó ellenállókkal szemben, akik váratlanul nagy veszteségeket okoztak. A harcok házról házra, lakásról lakásra folytak, s miután Heinrich Himmler, az SS vezetője kiadta a parancsot a gettó teljes felszámolására, a terület lángtengerré változott.

A németek a ZOB főhadiszállását május 8-án érték el, s mert behatolni nem tudtak, gázt vetettek be. A körbekerített ellenállók, köztük Mordechaj Anielewicz, öngyilkosok lettek. A felkelés vezetését helyettese, Marek Edelman vette át, de a zsidó harcosok többsége ekkor már halott volt.

A felkelésnek a németek május 16-án a Tlomacka utcai nagy zsinagóga felrobbantásával vetettek véget, de szórványos összecsapásokra még hetekig sor került. A felkelésben körülbelül hétezer zsidó és mintegy 300 SS-katona vesztette életét, többségük elevenen megégett.

Az életben maradottakat haláltáborokba szállították, közülük csak kevesen érték meg a háború végét, a gettó területét a földdel tették egyenlővé. A felkelés leveréséről szóló, 31 dokumentumot és 53 fotót tartalmazó náci katonai jelentést 2013-ban, a lázadás 70. évfordulóján tették közzé Lengyelországban.

A Jürgen Stroop által jegyzett, Heinrich Himmlernek címzett beszámolóból még egy példány létezik, amely Hitlernek készült, és az Egyesült Államokban őrzik. Az amerikai csapatok által a háború után megtalált jelentést bizonyítékként használták fel a nürnbergi perekben.

A felkelés leveréséért felelős Stroopot 1945-ben az amerikaiak elfogták, átadták Lengyelországnak, ahol 1951-ben halálra ítélték, s egy évvel később az általa elrendelt szörnyűségek helyszínén felakasztották.

Kazimierz Moczarski Beszélgetések a hóhérral címmel írta meg a börtönben vele folytatott beszélgetéseit – a sors iróniája, hogy a kommunisták által bebörtönzött lengyel ellenálló cellatársa volt az öccse haláláért is felelős Jürgen Stroopnak. A könyv Lengyelországban csak a kommunizmus bukása után láthatott napvilágot.